Kedves BarbieBoy!
Csak nem kezdjük jólérteni egymást?! :o)))))))))))))
Azért vörösbor helyett én (stílszerűen) maradnék a teánál... :))
Vagy ez szentségtörés? A béke érdekében akkor megpróbálkozom én is a borral (bár nem szeretem...), csak hogy teljes legyen az egyetértés.
Trex, ez a megfelelő "végszó"?
Jó étvágyat Mindenkinek a szarvashoz!
:))
Jéé, én pedig be merem vallani, hogy vannak kételyeim, nem csupán a magammal, de a világgal szemben is. :) Sajnos ellent kell mondanom (mint örök kötekedo), hogy oly sok újat tanultam volna magamról: az elmúlt harmincmillió évben ugyanis elég statikus egyéniséggé váltam, s ebbol még az emlosök feltörekedése sem tudott kizökkenteni. :)
Viszont ez a meggyfadolog jól hangzik. De kellene még vki mellém, akit lehet ölelgetni. Van is tippem. Úgyis rögvest ránkveti magát a Tavasz... Hadd szóljon! :)
BB! Van egy tuti receptem a méltóságteljes távozáshoz. 1. Rámégy a "Beállítások"-ra. 2. Veszel egy cetlit. 3. Ráírsz egy bonyolult szám-betû-kombinációt. 4. Ezt beírod 2x a megfelelô jelszóváltoztatásos rovatba. 5. Kihajítod a cetlit.
látod? ilyenek ezek a majom pasik. arcoznak össze vissza, az utolsó szóra jáccik mindenki... ez van... elöbb utóbb kinövik, és rájönnek hogy persze fasza hogy mindenféle kafa kis riposztokkal lehet 1mást heccelni, de az igazi értékek máshol vannak. mondjuk egy lány, egy gyerek, egy jó borozás öreg cimborákkal, üldögélni a kedvenc meggyfánk alatt /nekem van egy :)) / meggyesgaronet iszogatva... a szarvasokat + had bőgessék a fiatalok :))
zsoltu, kar hogy nemertesz semmit az egeszbol... igy tenyleg nehez lehet tarsalogni.
Ez a gyogyegerezes meg asszem bagoly mondja.
Nembaj, szolasszabdsag rulez.
regards
Try
Mi a fene folyik itt?????? Szarvasbőgés? Erős egyéniségek egymásnak feszülése? Megmutatjuk ki a faszább gyerek? :-o
A vers qrva jó, mindenkinek szíve-joga úgy értelemzni, ahogy akarja - ez a költő átka... De hogy ezen ekkora indulatok gerjedjenek.... fel nem foghatom...
TREX: nem bosszankodtam egy percig sem, remekül szórakozom, tanulságos a dolog. Ennek ellenére amit leírtam, az igaz - így utólag talán fogalmazhattam volna kevésbé provokatívan is. Lehet, hogy elfogadhatatlannak tűnik néhány dolog elsôre, de ha kiveszed az érzelmeidet és úgy futsz neki mégegyszer (talán megéri), látni fogod nem annyira kemény ez, mint amilyennek látszik.
Az egyes szám elsô személyben leírtak ne zavarjanak meg. Nem szarok le senkit és semmit, de vannak dolgok, amiket nagyon súlyosan figyelembe veszek - a többi tényleg nem érdekes annyira. Én be merem vallani, hogy vannak kételyeim - nemcsak a világgal, magammal szemben is. Bizonyos élettapasztalat után ez egy viszonylag logikus képpé áll össze, egyszercsak rájössz, mi az, amihez hozzányúlhatsz az életedben és megváltoztathatod, mi az, amihez nem. Ez néha nem túl kellemes, néha viszont határozottan az. Én a kételyekkel teli poklomat egyikôtök harmóniájával sem cserélném el egy percre sem - ez nem minôsítés, de tény, viszont ti az én versemen és a hozzáfűzött magyarázataimon keresztül lényegesen többet tudtatok meg errôl, mint én fordítva, sôt, magatokról is, ha gondolkodtatok közben.
Az összes többi stilisztikai vitánkat zárjuk le, akiket megbántottam, azok némelyikétôl elnézést kérek ki tudja hányadszor, némelyiküktôl meg nem, azok nyilván bekaphatják.
Calliopet felhívtam telefonon a 1999-03-23 11:44:59 beírása után. A Petôfi gondolatcitátumhoz lenne egy hozzáfűznivalóm: ez a versem nemcsak a saját fájdalmamról szól. Ha arról szólna, nem lett volna mirôl irogatni itt napokon keresztül. Tudom, hogy Calliope ezt nem így értette, nem is neki szól ez most.
Zsoltu: az a baj, hogy te tényleg nem tudsz olvasni. Menthetetlenül fasz vagy.
Najólvanna. Tudom, tudom... makacs vagyok, buta és nem látok tovább a tarkómnál. :o)
Rapszódikus a fordulat, de ma jó napom van, és az a helyzet, hogy egyáltalán nem értem, hogy mit szívóztam és hetvenkedtem eddig BB-vel, ahelyett, hogy hagytam vón békében, nyugalomban és méltósággal távozni innen, anélkül, hogy foglalkoznia kellett vón egy magamfajta hülye és merőben értelmetlen szőrözésével.
Szóval jól megdobálom magamat kővel, mert kiérdemeltem. :DDD
A huzakodást meg hagyjuk alább, mert úgysem ju... (TREX! Csapok mindjárt a szádra, hé! :)
De most aztán hoci azt a füstölt békeszarvast, ide nekem! Hadd tömöm magam arcába be.
BB - Te meg ne szomorkodj, és főleg ne bosszankodj! Amíg eszegetünk és búcsúzkodunk: carpe diem! utána meg ezer segítő gondolatunk óvjon utadon! (...hülye szentimentalizmusom csapját ezennel elzárom, még mielőtt lecsorognék a pékernyőről. :)
Most mar ertem, miert hianyoztal tolunk olyan regen! Kaaaaaar! Raadasul eleg hulyen sikerul a kilepesed... latod, jobb lett volna maradni :-) Egyebkent miert van szukseg ilyen iszonyuan vegleges kijelentesekre?
Azert sok sikert kivan kollegad,
ses
ps. A vers szokas szerint rulez. De ezt ugyis tudod.
Már miért kellene verset írnom?
Nekem mindig is lefogta a kezemet egy gondolat, amit egy költő mondott egyszer rég: csak azért nem érdemes verset írni, hogy másokra zúdítsam fájdalmam, s örömem.
De mindig is szerettem verseket olvasni, a versek íróit tudtam (tudom) tisztelni, és próbáltam megérteni. Ez sokszor nem sikerül. De attól még az a vers sokmindent hordoz a számomra - ha nem is mindig pont azt, amit a költő gondolt...
Párduc, kaphatok egy kicsit abból a füstölt békeszarvasból? :)
GrrrMrrr...
Látom, hiába vonszoltam ide a füstölt békeszarvast. Ha gondoljátok felfalom egyedül, és nem lesz víg búcsúvacsora.
Miért van az a határozott érzésem, hogy egyébként értelmes emberek éppen butusságokat vagdalnak egymáshoz, ahelyett, hogy rendesen (egymást meghallgatva/elolvasva és tolerálva) beszélgetnének, búcsúzkodnának?
Azt csinálsz amit akarsz. Nyílván nem értettelek meg, és én vagyok a teljesen hülye, te meg a meg_nem_értett. Belátom így van. Nem kezdem el bizonygatni, hogy miért írtam, amit írtam, vagy nem írtam, amit nem írtam. Mindegy. Nem kezdek el sajnálkozni, hogy te sem értetted meg zsoltut, és nem értettél meg engem. Nyílván megértettél minket, s aztán felül is emelkedtél rajtunk, mert csak arra voltunk érdemesek.
Bár közös nyelvet beszélünk, mégis képtelenek vagyunk a kommunikációra.
Meglehet: az én hibámból.
Vedd így, és kész.
Egyébként pedig: lemondóan legyintek. Mert te is csak azért irsz ide, hogy megmutasd, milyen fogékony és mély gondolkodású, okos, értelmes gyerek vagy. Hozzám képest. Gratulálok hozzá! Tudod: ha elolvastad volna azokat, amikre válaszoltál, akkor talán rájönnél: mi elolvastuk amit te írtál, és próbáltuk megérteni. (Vagy nem jönnél rá? Meglehet az igyekezetünk volt kevés, mint szomjas tevének a kalahári.) Verset írtál már ide. De mondd csak, nincs még egy-két tökös, lánglelkű poéta ismerosöd?
Nem irnátok néhány verset még ide, hogy emeljétek a topik fényét? Fôleg zsoltut szeretném, hogyha saját falain csöndesülve átszürve megajándékozna még néhány csinos képzavarral, hogy visszahatva rám ebben a túlpörgött, fogkrémnyi zajos életemben szétszakadva, amikor belerobbanok a csendes idôhúzásba, megszenvedhessek néhány olyan mély dolgot, mint az ô egy-két kamaszkori rettenete. Örülök ugyanis, ha valaki bekukkant ide, és minden összefüggés nélkül reagál a topik tetején található dolgokra. Szóljatok a többieknek is. Ticsitacsi nem ir verseket?
Alejandro DeSilva: téged aztán végképp nem akartalak bántani - de nem hiszem el, hogy te mindig minden pillanatban elégedett vagy az életeddel. Ha harmóniában élsz, az irigylésre méltó, de ez nem minôsít sajnos. Nem mindenkinek ez a sorsa, és hidd el, ez nemcsak felfogás kérdése, és nem csak a dolgok megélésének a technikájáé.
TREX - lemondóan legyintek. Te is csak azért irsz ide, hogy megmutasd, milyen fogékony és mély gondolkodású okos értelmes gyerek vagy - hozzám képest. Gratulálok hozzá - de az a helyzet, ha elolvasnád azt, amire válaszoltál, rájönnél, mekkora baromságokat irtál. (vagy nem jönnél rá?) Verset nem akarnál ide írni? Nincs még egy-két tökös lánglelkű poéta haverod?
Utolsó szó jogán? Nem tudom, nem vagyok annyira oda azért, hogy enyém legyen az utolsó szó, mint ahogy azt Te beállítod, BarbieBoy, csupán arról van szó, hogy ha valaki, aki fontos nekem, vele addig folytatok egy vitát, amíg kompormisszumra nem jutunk. Ha én vagyok az, aki a végső eredményt kimondja, jó, ha a másik, de egyetértek vele, az is. Csak legyen tiszta mindkettőnk számára.
Nem tudok okosakat mondani, mert nem ismerhettelek meg annyira, amennyire kellett volna. Igen, az elején elszúrtam, és ez megölte a további lehetőségeket. Ezt a mai napig sajnálom, és bánom. És bocsánatot kérek érte újra.
Viszont ahhoz, hogy meg tudjalak Téged érteni, egy nagyon fontos alapvető momentum kellett volna szerintem: merj nekem megnyílni. Persze könnyű ezt mondani, és mindannyiunknak voltak emiatt már igen fájdalmas élményei is. (Nekem Te vagy az egyik.) De ha nem adsz bizalmat, akkor sosem fogsz megértést kapni viszonzásul. Ha bennem csak a hibákat látod meg, és még a számomra fontos gondolataim mögött is valami feléd irányuló gonoszságot és elutasítást vélsz, akkor azzal kiölöd a belőlem a megértésedre irányuló vágyat. Ilyenkor az emberek egy idő után feladják. Ahogy én is belefáradtam és feladtam.
Nem ismersz, az állandó gyanakvásod miatt. Te eldöntötted, hogy milyen vagyok, és már nem érdekel Téged, hogy teljesen másmilyen. Igen, merev vagyok Veled, de ezt csak magadnak köszönheted.
Valószínűleg én túl ostoba vagyok ahhoz, hogy a Te lényedet megértsem (bár szerettem volna, de rosszul láttam hozzá), ezt ne ródd fel hibámul, ne bánts érte, és ne haragudj rám.
Felejts el, gyömöszölj be a többi kellemetlen tapasztalatod mellé, "borítson be a feledés homálya" (Na, erre majd jó kis gúnyos megjegyzést kapok.). Nekem ez még sokáig fájó seb lesz - de Te ezt akartad elérni. Hát elérted.
Remek dolog, hogy ilyen könnyedén lesz@rsz mindent. Remek dolog, hogy mindent, amit lesz@rtál felületesnek minősítesz...
Mert nem látod a mélységeit a kútnak, amelybe belesz@rtál? Talán nincs is lámpásod amellyel a mélyére világíthatnál, mert kevés vagy hozzá és felületes? Persze ezt úgy-e sanyarú lenne beismerni, s ezért úgy csinálsz, mintha az egész nem is érdekelne: mintha a kút lenne sekély, amelybe te ezért nem is lennél hajlandó belevilágítani?
Legyen neked, így biztosan könnyebb.
De ha téged nem érdekelnek a többiek sz@rságai, akkor a saját sz@rságaidat csak magadra erőltesd, másokra pedig ne! Kíméld meg őket attól, hogy mélységeidbe kelljen világítaniuk! Miért hiszed azt, hogy ha te nem vagy kiváncs rájuk, akkor ők kíváncsiak rád? He? Ja, mert te is csak magadra vagy kiváncsi? Ezek után nem is csodálkozom azon, hogy fennensőbbséged biztos tudatában félsz léted fogkrémnyi voltától, s attól, hogy egyszercsak elkennek.
Tudom, hogy nem izgat, de mégis mesélek valamit a saját felületeimről. Engem nem sodor semmiféle áradat. És nem is keresek semmiféle ösvényt. Számomra a dolgok egyszerűen csak megoldódnak. Vagy nem. Ilyenek ezek a dolgok. És?
Ezt az üzenetet korántsem szánom sértőnek, s ha annak veszed: engem sem érdekel, hogy te mit miként látsz.
Erdekes dolgokat mondasz. A te szemszogedbol ez mind igaz lehet, de en egesz maskepp latom a dolgokat. Ez van. Viszont en elegedett vagyok az eletemmel es te nem a sajatoddal.
na még 1 utolsó elötti szó... szép szép... bár én már elqrvúltam, mer én csak eccerüen élek és kész... manapság elég ritkán jutnak eszembe ilyen "mihogyvan" féle cuccok... bár azért néha merengek magam elé...
Kérlek szépen, hogy ne általánosíts.
Az a helyzet, tele a faszom a deja vu szerű ráeszmélkedésekkel. Nem tudok mit kezdeni már az általánosságokkal - ha te azt mondod dobostorta, én azonnal tudom, hogy te mire gondolsz, de az a tegnapi beszáradt összetört tetejű kutyaszar, amit ez alatt a subject alatt ettem, az bizony egy konkrét dobostorta volt és te arról semmit sem tudsz. Minden dolog konkrét, és minden általánosság csak törvényszerűségeket írhat körül, amiket vagy elhisz az ember, vagy megél. És ezt többféleképpen lehet: lehet úgy is, hogy verseket írsz, de lehet úgy is, hogy gyereklányokat erôszakolsz meg lakótelepi liftekben. Mind a két dolog egy konkrét helyzetben egy konkrét reakció.
"Mindenkinek a maga igazsága a fontos" - ez az, amit én már így, ebben a formában nem írnék le soha. Én ezt így írom le: nekem az én igazságom a fontos. A másé már nem érdekel, és sértô rám nézve, ha azokat a dolgokat, amelyekért én már meghaltam többször, beleáltalánosítjuk és a szürke és ostoba tömeg részévé, tulajdonává teszzük. A tapasztalataim többségéhez a vérem tapad, és igenis jogom van a dekadens szolipszisták arrogáns világraszarásával kijelenteni: ha az én igazságom (ami azért valahol konvergál az engem körbevevô világgal) nem fogadható el a világnak, tessék engem eltaposni és kész. Közben persze folyamatosan halálfélelmem van, de most nem tudok igazabbat ennél. Épp ezért régóta nem akarok jóember lenni - keresek valamit, és bevállalom az ezzel járó következményeket.
Nézzük ezt egy durva példán keresztül. Ha Alejandro de Silva alias A.S. tökrészegen kiugrik egy hatodik kerületi bérház ötödik emeleti ablakán, akkor azt nem azért teszi, mert a világ törvényszerűségei és a felhalmozott tapasztalatok a villágirodalomban és a slágerekben megénekelt igazságokkal elegyet alkotva érthetôvé teszik ezt az ôrültséget (egy József Attila nevű fasz meg vonat alá feküdt vazze) - hanem azért, mert ez volt a válasza adott helyzetben egy adott problémára: ez volt az üzenete, ha úgy tetszik, és a halála pillanatában a nagy és elismert költôre, József Attillára enyhén szólva szart - a kettejük tette között húzódó nyilvánvaló párhuzam ellenére. Igy aztán én is szarok Szabó Lôrincre, meg arra, hogy ô mit érzett - hasonló esetben ô is szarna rám. Az életünk megajándékoz bennünket néhány hasonló tapasztalattal, de nem ugyanazt az utat járjuk be. Másnak örülünk, és másképp - másképp vagyunk középszerűek, és máskép vagyunk zsenik - ha azok vagyunk. Ezért a másságért súlyos árat kell fizetni, és ez teszi becsessé: így vásárolja meg az ember a saját szenvedéseit és a halálát. Ha elég érdekes, vitrinben kell mutogatni, ha nem, akkor majd az unokák jókat röhögnek a rokker nagypapán. Ha jól csinálod, érettségi tétel leszel, ha rosszul, alperes. Szabó Lôrinc életében elég érdekes dolgokat tett, és azokról többek között elég érdekes versek maradtak. Az az áramlás, amirôl itt szó van, messzire sodorhatja az embert attól, amit mások normálisnak hisznek - pedig minden viszonylagos.
Kicsit szemléletesen próbáltam cinikus lenni, bocsánat, de amirôl ez a topik szól, az többek között a felületesség. A te nagyon jóindulatú, békítô és okos hozzászólásod is felületes (ez a calliopés vége meg olyan kis cukrozott nyálas, ondóval kevert tejszínhab, de értelek én, nem szereted a feszültséget, legyen béke).
De hát ez nem rajtaunk múlik kedves A. Silva. Calliopéé az utolsó szó.
BarbieBoy
Ugyan nem engem szolitottal meg, de azert megprobalok hozzaszolni.
Ezek nagyon mely gondolatok BarbieBoy, a hihetetlen az, hogy hasonlo aramlatok kavarognak bennem is mostanaban - nem pontosan ugyanezek, mert mindenki mas, de nagyon hasonloak, azt hiszem, sejtem, hogy mit erzel. Engem is sodor valamerre az elet, de hagyom magam sodorni, mert eddig nagyjabol jo helyekre jutottam.
Mindenkinek a maga igazsaga a fontos. Mindenki ujbol felfedezi a vilagot, es megprobal valami nyomot hatrahagyni maga utan, segitsegul az utana jovoknek. Es a kesobb erkezok csak akkor ertik meg ugyanazt, amikor mar maguktol is rajottek. Minden verset ujra meg kell irni, mert az az iroja fejlodesenek a tukre, minden dallamot ujra kell kottazni. A tapasztalokat at lehet ugyan adni regenyek, filmek es versek formajaban, de ezek nem tenyleges tapasztalatok. Viszont elgondolkodtatnak, hozzasegitenek ahhoz, hogy tudd, milyen iranyokba kell meg keresned, mit kell meg megtapasztalnod. Es ekkor valik valodi erzesse. Hihetetlen folyamat, amikor rajovok egy olyan kozmondas mogott rejlo igazsagra, amit mar akkor ismertem, amikor beszelni tanultam, de csak most fogtam fel. Ezert egy konyv mindenkinek masrol szol, es minden olvasaskor mast mond az olvasonak - a pillanatnyi vilagkepet tukrozi.
Nem lehet ugy elni, hogy allandoan azon filozzak, hogy hogyan lehetnek meg jobb, meg derekabb ember - azt kell csinalnom, ami magatol jon, mert _ez vagyok en_ es kesz.Hogy ez tetszik-e masnak, az mar mas kerdes. Persze mindenkinek mas az alapjelleme - orok optimista vagyok, nekem vegtelen kaland az elet, es utana a halal is az.
Mindenesetre megdobbentem - nagyon sokan lehetunk meg, akik igy gondolkodunk, es kozben azt hisszuk, hogy egyedul vagyunk vele. Ja, es hidd el - mindezen epp mostanaban megy at Calliope is. Legy vele kimeletes.
Az érzelmeket nem lehet eröltetni témakörhöz a vers kapcsán (most kicsit belemagyarázok):
Emberek között taszítások vannak és vonzások, és mindnyájan sodródunk valamitôl valami felé. Azt hiszem, mindenkit ugyanaz a vágy hajt: hogy beteljesítsen valamiféle küldetést, és ebben társai vannak - olyanok, akik nemcsak ebben az életében jelentkeznek, hanem valamilyen formában mindig vele voltak és lesznek. Vannak megmagyarázhatatlan dolgok - cselekedetek, érzelmek, amiket nem tudsz, hogy miért, de megélsz és megteszel, bár esetleg még a következményeit is tudod elôre - egyszerűen csak azért, mert meg kell tenned. Vagy éppen közömbös szeretnél maradni valaki iránt, de nem lehet, mert annak a valakinek szerepe van az életedben.
Az én életem egy állandó harc. És ez nem emberekkel folyik: ki szeretnék kerülni egy olyan áramlatból, ami nem oda visz, ahova én szeretném, pedig valószínűleg oda KELL eljutnom ahova ez az áramlat visz. Néha nem tudom, miért van halálfélelmem ebben a sodrásban - azt hiszem, egy fontos képesség hiánya miatt, amivel az ember a tudatával is hozzá tud kapcsolódni azokhoz a dolgokhoz, amiknek létezésérôl csak a megérzései alapján tud.
Az, hogy valaki verseket ír, az szerintem fejesugrás a misztikába. Akkor érdemes csak hozzáfogni, ha összefüggéseket tudsz világgá kiabálni: legyenek ezek szépek, vagy disszonánsak. Néha az az érzésem, már minden verset megírtak, már minden dallam létezik valahol, az egész világ sémák szerint működik, amik kiismerhetôek. De aggasztó, hogy ezek között a kiismerhetô sémák, a megírt versek, a nyilvánvaló összefüggések között is csukott szemmel, ostobán bolyongok. Vagy az egész nem lenne igaz? Ezért nem írok verseket.
Nekem csak a magam igazsága a fontos. Csak akkor értek meg egy gondolatot, ha az az enyém. Csak akkor élek meg egy érzést, ha végigszenvedtem a hozzá vezetô utat. Csak akkor tudok élvezni egy zenét, ha részeire bírom bontani, és az agyamban újra össze tudom állítani. Csak akkor értek meg egy verset, ha úgy tudom elmondani, mintha én gondoltam volna - ha tudom az okát és a követlkezményeit is. Nagyon fontos dolgok hiányoznak az életembôl, mert nem volt rá idôm, vagy kedvem, hogy elmélyedjek bennük, felületesen pedig ki a faszt érdekel.
Öntörvényű, gonosz pokolban élek. Nem érzem jól magam benne, de ez van. Senkitôl sem kérem, hogy megértse, de hogy megalázzanak ezért, azt nem tűröm el - azoktól sem, akiket szeretek. Nem fogadok el semmilyen kinyilatkoztatott alapvetést, és sajnos csak egészben vagyok elvihetô. A tekintetem, az érzéseim, a simogatásom, és a csókom csak a szenvedéseimmel, a botrányaimmal együtt eladók, a kellemes társaságomért cserébe néha összetörök mindent és felégetek minden hidat magam körül, mert pontosan így igaz: az érzelmeket nem lehet erôltetni. Jönnak azok maguktól, és kikövetelik a helyüket az életünkben. Vagy újjáépítenek mindent, vagy azt a keveset is szétrombolják, ami van.
Szeretnél egy hurrikán középpontjában lenni, érezni a baljós csendet, majd ahogy megszűnik, magával ragad az örvény, és sejtekre szakít szét, ahogy a véred mérföldes körzetben bemocskol mindent?
Csak egyszer legyél annyira boldog, hogy nagyon fájjon. Hogy érezd: beteljesedett. Errôl a hiábavalóságról szól ez a topikindító vers. Ha akarom szerelem, ha akarom nem - tök lényegtelen, de egy biztos: kezedben a Cherry Coke-kal simán eljuthatsz az ölés gondolatáig. Teljesen mindegy, hogy ki az áldozat, te, vagy valaki más - a halál mindig értelmetlen dolog, de az élet is az. Olyan ez, mint a szerepjátékok: újabb és újabb szörnyekkel vívsz meg, újabb és újabb fegyverekre, relikviákra, életekre teszel szert, és eljön az a szint, amikor már te alkotod a szabályokat is. Egyszercsak rájössz: nem vagy az, mint a többiek. Ergo - nem is tudsz velük kommunikálni. Nem arra gondolnak, mint te, nem azt szeretik, amit te, és ugyanazokról a dolgokról más jut az eszedbe, mint nekik.
Te mit tennél ekkor? Szerintem egyet tehetnél csak: megkérnéd Calliopét, mondjon valami okosat, hogy az övé lehessen az utolsó szó. Én is ezt teszem most.
Fülöp: Bocsánatot kérek, nagyon durva voltam hozzád - a következô mondatod érintett rossz helyen, túl erôsen: "Ugyanez egy klasszikust idézve :"... Ha belegondolsz, megérted. Most már látom, hogy nem volt szándékos. De azért egyet látnod kell: ez nem ugyanez. Egészen másról szól. Szabó Lôrincet jól ismerem, a Semmiért egészen-t szívesebben láttam volna összehasonlítási alapként - nem a szívonala, a támája miatt. Nem tudom, hol idéztél pontatlanul, nem is érdekes, bizotsan sehol.
Párduc: Fülöptôl egyszér már bocsánatot kértem, de most megtettem mégegyszer. A pikirt megjegyzéseidet kisérje továbbra is csendes megnemértésem, de a füstölt békeszarvas jól hangzik :)))
Calliope: a vers nemcsak 8 embernek szól, de miattuk tettem fel. Szerintem további 80-an is értették. De az az induló nyolc már csak hét, remélem tudod, miért. (OFFtopic: Azért emileztem rád pénteken, hogy ne kelljen nyilvánosan ilyen hangnemet megütnöm veled szemben, de merev vagy, és értetlen - csak az a fontos, hogy a tiéd legyen az utolsó szó, és nem akarod tudni az okokat: csak a felületen kezelsz mindent. Ezért irta Try azt, amit írt, és amivel én tökéletesen egyetértek. ONtopic)
Kedves mindnyájan!
Az a döntésem, hogy ki akarok szállni innen a törzsasztalból végeleges, de szeretném ezt méltósággal megtenni. Kérem, tegyétek ezt lehetôvé nekem.
Köszönöm.
Jelen! Kösz, Éjszínű Párduc! Ismét hozzászólok, most, hogy BB még nem lépett ki ígérete ellenére, s vsz. figyelemmel kíséri topicját. Bocs BB, hogy - bár jó szándékkal - elrontottam a témafelvetésed. Csak gondoltam, Szabó Lőrinc (végre fény derült a rejtélyes író kilétére) megfelelően kifejezi azokat a viharos érzelmeket, melyek a Kígyó vagyok (igen találó) címet viselő versben is dúlnak. Még egyszer, sajnálom, ha ezzel esetleg már félig begyógyult sebeket téptem fel tapintatlanul. (Bár a kérdés jogos: nyolc személy miatt topicot nyitni...?) No jó, nem akarok itten vitatkozni. Sikerült-e valakit meggyőznöm jóindalatú bűnbánásomról? Jaj, még egy. Kedves BB! Sajnos mélyen érint a dolog, szinte szakmailag: leírnád a helyeket, ahol pontatlanul idéztem? Köszönet!
Kedves BarbieBoy! :)
Köszönöm érzékenységem méltatását, bár nem vagyok méltatásra méltó. (TREX - ez neked is szólt ám!) Mindenesetre nem teljesen érzem a belépőmet és annak folytatását árnyékboxnak. Versed tetszik, s függetlenül attól, hogy kinek írtad: az érzelmeket nem lehet erőltetni. Ezt sajnos nekem is meg kellett tanulnom.
Én csak azért írtam ebbe a topicba, mert emészthetetlennek ítéltem, ahogyan ráfenyítettél fülöpre, akit csak jószándék vezérelt. Jószándék függetlenűl attól, hogy Te a végeredményt Pokolnak ítélted-e. Amit fülöp tett, az sokkal inkább feledhető butuskodás volt, mintsem bunkóság, s ha mégis sértett téged, azt másként is közölhetted volna vele. De igazán.
Amondó vagyok, hogy falatozzuk el a füstölt békeszarvast!
